Lassan haza caplattam, bánatomban dúdolgattam "Hey little Porsche I wanna try ya, crazy baby girl, there ain’t nothing like you, hey little Porsche, so right I had to get ya back it up, let’s roll, roll, roll..."
Annyira a fejembe égett a dallama, nem bírom elfeledni. Nagyon ragadós.
A kaput lassan nyitottam ki, előrébb léptem, nem hátrafordulva csuktam be az ajtaját. Felsétáltam a bejárati ajtóhoz, majd csöngettem -azért, mert nem vittem kulcsot... nagy sietésemben.
- Szia! Rég láttalak! -mosolygott Queen az ajtóban állva. Nekidőlt az ajtófélfának, lazán... érted?
- Szia... -mondtam zavarodottan.
- Szép az idő. -összehunyorította a szemeit, majd felnézett az égre. Szép az idő. Nagyon. Hátratekintettem, majd fel a felhőkre. Hmm... az előbb pedig majdnem esett.
- Beengednél drágám? -mondtam, majd perverzen végigsimítottam a karján, majd majdnem átcsúsztattam a tenyerem a mellére. Persze csak viccből. Láttam rajta, hogy nem vágja, mire mondtam... Queen.- A saját házunkba. Beengednél? Lennél olyan szíves? -lejjebb emeltem az állam, a szememet kikerekítettem, és szemöldökeimet kérdőre vontam.
Felnevetett. -A mi házunk? -nevetett tovább. Nem értem. Mi ezen olyan vicces? -Tévedsz. Ez az ÉN házam. -hangsúlyozta az "én" szócskát.
- Queen... mi ütött beléd? Bent van minden cuccom. Kérlek engedj be! -utasítottam, persze már betolakodtam, mielőtt illedelmesen betudott volna engedni.
- Mit képzelsz, ki vagy te itt? -kiáltott rám, persze már a szobámban voltam.
- Ezt! -széttártam a derekam mellett a kezem, körbe forogtam, majd lassan megemeltem a vállamig a karom, és még egyszer körbeforogtam. -Ez az én szobám, Queen. Nem emlékszel semmire?
A lány meglepődött, de, hogy min, azt nem tudtam.- Te tényleg nem emlékszel semmire? -közelebb lépkedtem hozzá. Elképedtem, hogy nem tudja, hogy együtt lakunk.
Összerogyott. A tenyerébe temette az arcát. Dörzsölgette a szemét.
Nekidőlt a falnak, majd könnyes szemmel fogott bele.
- Nem emlékszem semmire. Azóta...
- Mióta? -sürgettem.
- Azóta, hogy abban a buliban voltunk. Emlékszel? -egy kép jelent meg. A buli helyszíne, ahol megismerkedtünk a srácokkal. Hogy is felejteném el? Az életem egyik csúcspontja...
Várjunk csak? Azon a bulin rúgott be először Queen... de nagyon. Andy-vel táncolt, nekidörgölőzött. Kis híján lefeküdtek. Durva volt, hogy ennyire összemelegedtek akkor. Most nem bírnák ezt elviselni.
- Persze, hogy emlékszem. Mikor lerészegedtél? -azért menjünk csak biztosra!
Bólintott.
- A részegségem utáni napokra nem emlékszem. Hol voltam akkor... addig?- sírásba kezdett. Megsajnáltam, mert még is szeretem őt.
- Elmondom. Egy feltétellel. -emeltem meg az állánál, majd a szemébe néztem.- Ez az én házam is. -vigyorogtam egyet. Bólintott. Lassan elmeséltem neki mindent, amire én is emlékszem. Persze szerintem elég zavarosan magyarázhattam, mert olykor-olykor egy kis ilyenekkel tértem vissza az előző emlékre; ja meg; várj még az előző; az jó volt, meg mikor; -nem bírtam nevetés nélkül.
Queen figyelmesen nézett, az a kiskutya pofija a legcukibb. Ezt nevezi "FIGYELEK!" arc kifejezésének. A lány már csak ilyen lehet.
- Mit? Te komolyan... láttál... tündéreket? -kérdezte hihetetlenkedve.
- Szörnyek voltak Queen! Nem mondok fűt-fát. Te is láttad. Nem emlék... -megálltam. "Persze. Miért is emlékezne, mikor most meséltem el neki mindent?"- egy "What?" eltátogása, és mutogatása közben gondolkodtam el azon, amit mondani szerettem volna neki.
Felálltam, furcsán néztem körbe a házon. "Még nem este volt?".
- Mi a baj? -felállt mellém, most már teljes örömmel Queen.
- Az előbb... meg... mikor elmentem... és... -hebegtem összezavartan, mutogattam összevissza.
Kinyitottam a bejárati ajtót, amin kiléptem. Madárcsicsergés ült meg a fülemben, izzó nap, ami melegíti a földet, nyári meleg szellő süvítését, ami össze-vissza kócolta a hajam. Idegesen kaptam a fejemhez, és a szememből és a számból kivettem/eltüntettem a szálakat. -Mi a franc?
- Mabel. Mindig is nyár volt, és nappal. -visszaviharoztam a házba, egyenest a nappaliba, és ledobtam magam a kanapéra. -Beléd meg mi ütött?
Össze vagyok zavarodva. Lehet, hogy csak álmodtam? Nem értem magam.
"- 20 vagy Mabel! Nem sokára 21! Nehogy elkezdj összezuhanni!" -utasított engem az "ördögi énem" a vállamon ülve... lógatta a lábát.
- Kényelmes az ott? -néztem rá, mire ő bólintott.
A másik vállamon egy angyali énem pihent, kis cuki glóriával a feje fölött, fehér szárnyakkal a hátán.
- Nyugodj meg kincsem. Minden rendben van! Csak ki vagy merülve. Dőlj le, és pihenj. -aprócska kezeivel cirógatta meg a nyakam. Abban a pillanatban elaludtam."
Elájultam. A kanapén fekszem tétlenül. Annyit érzek, hogy valaki pofozgat, és rángat. Kinyitottam a szemem. Matthew-t pillantottam meg, és az ő csodás barna íriszeit. Csodás volt, ahogy szólított a nevemen, és ébresztgetett.
- Végre, hogy felkeltél! -meg könnyebbülve sóhajtott. A hátam alá nyúlt, és a tarkómhoz, úgy emelt magához, és szorított erősen. Erőtlen karomat lassan emeltem meg, a hátára tettem, amitől Ő egy apró nevetést küldött felém.
- Mi történt Queen? -kérdezte Andy a lányt.
- Nem tudom. Össze zavarodott. Azt hitte, hogy este van, meg tündérekről beszélt. -válaszolta.
- De tün-tündérek i-igen is... voltak. H-hozzát-tok is m-ment-tem... -szólaltam meg halkan.
- Mit mondasz? -mondta meglepődött hangon Matty.
- Most, hogy mondja... Matt. Volt nálunk. -nézett Matthew-ra.- Ott is zavartan hablatyoltál össze vissza. -rám nézett.
Matty elengedett szorításából, visszadöntött a kanapéra. A fejem egy puha párnán landolt, amit valószínűleg ő tett alá.
Este vacsorával készültek a srácok. Matt és Queen főzött/sütött, AJ pedig megterített. Nagyon rendesek, és aranyosak. Ők az én barátaim.
- Mindjárt kész a vacsora. Kérsz addig valamit inni Mabel? -leguggolt mellém Andy.
Nem ilyennek gondoltam, hogy ennyire aranyos lenne. Eléggé..., hogy is mondjam... nem érdekli semmi a fiút. Nem foglalkozik a külvilággal, nem is nagyon tartja vele a kapcsolatot. Számítógépes haverjaival van el, meg velünk a "családjával".
- Köszönöm nem kell. -mosolyogtam. Felállt a guggolásból, gondolom zsibbadni kezdett a lába. Jobbnak láttam, hogy bemegyek meglesni mire is számíthatnék, úgyhogy nyújtottam felé a kezem. -Segítenél? -kérleltem.
- Persze. -rám mosolygott, megfogta a kezem és felsegített.
Kicsit megbotlottam valamiben, vagy a túl sok fekvés miatt, nem tudom, de majdnem össze estem. A srác megfogott, hogy mégse törjem össze magam. Nevetni kezdtem. A könyökömnél átkarolva lépkedtünk be a konyhába. Szerintem félreértették, mert elég furcsa arckifejezéseket vetettek felénk.
- Mi az? -kérdeztem. Leesett, hogy még mindig Andy karjában vagyok.
- Majdnem elesett, és segítettem megtartani. -magyarázkodott AJ, miközben elvette mellőlem a kezét, és távolabb állt tőlem.
A többiek csak bólogattak, össze húzott szemmel. Nem akarják elhinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése