5.r (?)

  Az asztalnál úgy ültünk -kerek fehér asztalunk van a házban, négy székkel, szóval mindenki ült valaki mellett-, hogy jobboldalamon Matty, bal oldalamon Queen. Matty mellett ült AJ, meg Queen mellett. Andy mellett pedig -ezek szerint- Queen és Matt, és velem szemben ült.
A világ legegyszerűbb ételét csinálták meg, de ennek is örülök; rántott csirkemell, rizzsel. Finoman majszolgattam el az ételdarabokat.
- Hogy ízlik? -kérdezte Queen.
- Egész finom. -kacsintottam.
- Csak egész? Tudod, mennyit kellett sütni/főzni? -akadt ki -poénból- Matthew.
Elnevettem magam a "kiakadásán", amin a srácok sorba apró röhögőgörcsöt kaptak. A leggusztustalanabb Andy volt, mivel ő teli szájjal nevetett, és potyogtak ki belőle a már félig megrágott falatok. Undorító volt... így utólag belegondolva... szerencse, hogy nem a wc-n kötöttem ki.
Megkajáltunk. Összeszedtem a tányérokat, meg az evőeszközöket, mikor Matt elvett tőlem mindent. Édesen mosolygott rám, hogy ő majd megcsinálja. Hálás voltam érte, hogy ennyire segítőkész. Megöleltem, majd berohantam a fürdőbe. Letusoltam, és átvedlettem az alvós ruhámba.
A fürdőből kiérve bementem a konyhába inni egy kis narancslevet. A nappaliból fény szűrődött be a folyosóra, így megtudakoltam, hogy mi van ott. Becaplattam a szobába, miközben a narancslevemet ittam. Mindenki ott ül, és bámul maga elé. "Mi van?"
Megköszörültem a torkom, hogy mit csinálnak. Mindenki rám szegezte tekintetét. Egyedül AJ bámulta még a TV-t, kezében sörrel. Kortyolgatott belőle, majd böfögött. Gusztustalan ez a srác. Még az hiányzik, hogy itt a házban rágyújtson. Na azt már nem! Ha megteszi, akkor így hajítom ki innét, utána dobom a sörét, azt pá.
- Csüccs le mellém. -paskolta meg maga mellett a szabad helyet Matty.
- Nem akartok haza menni fiúk? -kérdeztem őket.
- Már is választ adtál kérdésedre. -mosolygott Matt.
Megforgattam a szemeimet. Egyik kezem a csípőmön, a másik kezemmel pedig a poharat fogtam. Beballagtam a szobámba. Az éjjeli szekrényen lévő kis lámpácskát felkapcsoltam, ami egy hangulatos homályos fényt adott a szobának. Bekapcsoltam a Tabletem, majd felnéztem Instagramra... Facebookra... Twitterre. Mondanom sem kell, hogy nem nagyon történt semmi. Facebookon csak azt láttam, hogy hogyan pózolgatnak a bejelölt lány ismerőseim. Undorító.... törjön ki a gerincük vagy nem tudom, de ne mutogassák már az alakjukat. Jól van, szép meg minden, de ki a frászt érdekel? Menjen egy sztriptíz bárba, álljon fel a színpadra, és mozogjon a rúdon... dobja le magáról a ruhákat. Had örüljenek nekik a sok idióta fazon. Engem teljesen hidegen hagy az ilyen dolog. Azóta nem lépek fel Face-re, mióta pózolgatnak... idegesítő. Mire jó ez?
Twitteren akiket bekövettem, ők irogáltak a koncert napokról, meg, hogy mit ettek... mi a baj... meg minden ilyen. Lehet, hogy ezekre a "Fanatikus Rajongók" kíváncsiak, de ennyire a magánéletbe vájódó dolgokat nem kéne elárulni...
Rákerestem Liam Payne-re... szegény. Kiírta: "Köszönöm, hogy szerettek, de azért egy kis pihenőt hagyhatnátok nekem. xx" Azért... vannak idióták, akik nem hagyják őket aludni.
Ő például az egyik, akit követek.
Kikapcsoltam a gépem, és a lámpát is lekapcsoltam. Derékig betakaróztam, majd irány meseország!

Nem sokat aludhattam, ugyan is valakinek muszáj felzargatnia engem. Jellemző. Felkapcsoltam ismét a kislámpát, és Matty kukucskált be az ajtón.
- Csak el szerettünk volna köszönni. Nem akartalak felébreszteni. -mondta halkan.
Én a karomat a szemem fölé helyeztem, hogy ne üsse meg a pupillám a hirtelen fény.
- Sziasz-tok. -mondtam szaggatottan, mivel ásítottam egyet. Becsukta az ajtót. Visszaaludtam.

Másnap reggel azzal keltem, hogy kopogtatnak az ajtón. "Ki az az eszelős, hogy mindig felkelt?"
Queen nyitott be, kezében pedig reggelit hozott. Máris elsöpörtem a képzeletbeli esőfelhőket Queen feje felől, amiket "rá átkoztam". Vidáman csúsztam fel az ágyon, és annak háttámlájának támaszkodtam. Lábas kis asztalkát hozott, amit óvatosan tett az ágyamra. Felpillantottam rá. Zöldség volt, rántotta meg kakaó.
- Köszönöm. -mosolyogtam, majd helyet foglalt az ágy végében.
- Nincs mit. Tudom, te is megtennéd értem, ha én lennék zakkant. -kuncogott.
Nem törődtem azzal amit mondott, boldogan habzsoltam be az ételt. A kakaót is megittam. Eltoltam magamtól a kis asztalt, ami a sípcsontom felett lehetett, majd a lány az alvégen -ne tessék félre érteni, az ágy végére gondoltam- elvette, hogy kényelmesebben tudjak kikószálódni az ágy fogságából.
Levitte a lábas tálcát, én pedig bevánszorogtam a fürdőbe. Letusoltam, megfésülködtem. Szóval azt csináltam, amit minden normális ember kelés után.
Ruhám egy hosszú farmer, egy virágmintás, színes felső, vékonyabb pulóverrel. Cipőnek egy fehér sarut vettem fel.
Az ablakhoz mentem, kitekintettem rajta. Felmértem az időt, hogy milyen lehet. Egész jó, ámde a fákon, bokrokon, növényeken látszik, hogy mennyire fúj a szél. Nekitámaszkodtam az ablakpárkánynak, és úgy vizsgáltam tovább az időt. Kinyitottam az ablakot. Visszatámaszkodtam a párkánynak, és próbáltam megtudni a levegő klímájából, hány fok is lehet. Ha szél nincs akkor nagyjából 20-25°C körül lehet, de szélben hűvösebb, 16-20°C között.
Bementem a nappaliba, ahol nem volt senki. Megrántottam a vállam, lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a Tv-t, amiben egy rajzfilm ment. Kapcsolgattam még a csatornákat. Megtaláltam az Időjárás csatornát. A kapcsoló a kezemben van. Leejtettem a kezem a térdemre, a másik karomra. A két tenyeremben fogtam a távirányítót, és úgy figyeltem, mint hablatyol az időjós. Esni fog. Nem szeretem, ha esik. Bár ez egy enyhébb zápor, ami jót tesz a levegőnek. Lépteket hallottam meg.
- A srácok kint vannak. Jó, hogy elkészültél. -hátat fordítva mondta, amit halknak véltem. Az akasztós szekrényben turkált.
- Milyen az idő? -kérdeztem, mit sem törődve azzal, mit mondott az előbb.
- Hűvös. -mondta unottan.- Na jössz? Kapj fel magadra egy pul...-nem fejezte be a mondatát. Megfordult, és észre vette, hogy van rajtam pulóver. Megfogta a karom, majd kihurcolt. A srácok ott beszélgettek a járdán állva, ránk várva.
Andy és Matty rám mosolygott, én meg visszamosolyogtam rájuk. Queen-re néztem, aki sietősen próbálta meg bezárni az ajtót.
- Mehetünk. -motyogta, mihelyst megfordult, megigazította a farmer dzsekijét, amit az előbb kapott fel magára a hideg ellen. Bólintottam.
Megindultunk a fiúk felé, akik elégedetten mosolyogtak.

4.r Mi történt velem?

  Lassan haza caplattam, bánatomban dúdolgattam "Hey little Porsche I wanna try ya, crazy baby girl, there ain’t nothing like you, hey little Porsche, so right I had to get ya back it up, let’s roll, roll, roll..."
Annyira a fejembe égett a dallama, nem bírom elfeledni. Nagyon ragadós. 
A kaput lassan nyitottam ki, előrébb léptem, nem hátrafordulva csuktam be az ajtaját. Felsétáltam a bejárati ajtóhoz, majd csöngettem -azért, mert nem vittem kulcsot... nagy sietésemben. 
- Szia! Rég láttalak! -mosolygott Queen az ajtóban állva. Nekidőlt az ajtófélfának, lazán... érted? 
- Szia... -mondtam zavarodottan.
- Szép az idő. -összehunyorította a szemeit, majd felnézett az égre. Szép az idő. Nagyon. Hátratekintettem, majd fel a felhőkre. Hmm... az előbb pedig majdnem esett. 
- Beengednél drágám? -mondtam, majd perverzen végigsimítottam a karján, majd majdnem átcsúsztattam a tenyerem a mellére. Persze csak viccből. Láttam rajta, hogy nem vágja, mire mondtam... Queen.- A saját házunkba. Beengednél? Lennél olyan szíves? -lejjebb emeltem az állam, a szememet kikerekítettem, és szemöldökeimet kérdőre vontam.
Felnevetett. -A mi házunk? -nevetett tovább. Nem értem. Mi ezen olyan vicces? -Tévedsz. Ez az ÉN házam. -hangsúlyozta az "én" szócskát.
- Queen... mi ütött beléd? Bent van minden cuccom. Kérlek engedj be! -utasítottam, persze már betolakodtam, mielőtt illedelmesen betudott volna engedni. 
- Mit képzelsz, ki vagy te itt? -kiáltott rám, persze már a szobámban voltam. 
- Ezt! -széttártam a derekam mellett a kezem, körbe forogtam, majd lassan megemeltem a vállamig a karom, és még egyszer körbeforogtam. -Ez az én szobám, Queen. Nem emlékszel semmire?
A lány meglepődött, de, hogy min, azt nem tudtam.- Te tényleg nem emlékszel semmire? -közelebb lépkedtem hozzá. Elképedtem, hogy nem tudja, hogy együtt lakunk.
Összerogyott. A tenyerébe temette az arcát. Dörzsölgette a szemét. 
Nekidőlt a falnak, majd könnyes szemmel fogott bele.
- Nem emlékszem semmire. Azóta...
- Mióta? -sürgettem.
- Azóta, hogy abban a buliban voltunk. Emlékszel? -egy kép jelent meg. A buli helyszíne, ahol megismerkedtünk a srácokkal. Hogy is felejteném el? Az életem egyik csúcspontja... 
Várjunk csak? Azon a bulin rúgott be először Queen... de nagyon. Andy-vel táncolt, nekidörgölőzött. Kis híján lefeküdtek. Durva volt, hogy ennyire összemelegedtek akkor. Most nem bírnák ezt elviselni.
- Persze, hogy emlékszem. Mikor lerészegedtél? -azért menjünk csak biztosra!
Bólintott. 
- A részegségem utáni napokra nem emlékszem. Hol voltam akkor... addig?- sírásba kezdett. Megsajnáltam, mert még is szeretem őt. 
- Elmondom. Egy feltétellel. -emeltem meg az állánál, majd a szemébe néztem.- Ez az én házam is. -vigyorogtam egyet. Bólintott. Lassan elmeséltem neki mindent, amire én is emlékszem. Persze szerintem elég zavarosan magyarázhattam, mert olykor-olykor egy kis ilyenekkel tértem vissza az előző emlékre; ja meg; várj még az előző; az jó volt, meg mikor; -nem bírtam nevetés nélkül.
Queen figyelmesen nézett, az a kiskutya pofija a legcukibb. Ezt nevezi "FIGYELEK!" arc kifejezésének. A lány már csak ilyen lehet. 
- Mit? Te komolyan... láttál... tündéreket? -kérdezte hihetetlenkedve.
- Szörnyek voltak Queen! Nem mondok fűt-fát. Te is láttad. Nem emlék... -megálltam. "Persze. Miért is emlékezne, mikor most meséltem el neki mindent?"- egy "What?" eltátogása, és mutogatása közben gondolkodtam el azon, amit mondani szerettem volna neki. 
Felálltam, furcsán néztem körbe a házon. "Még nem este volt?". 
- Mi a baj? -felállt mellém, most már teljes örömmel Queen. 
- Az előbb... meg... mikor elmentem... és... -hebegtem összezavartan, mutogattam összevissza.
Kinyitottam a bejárati ajtót, amin kiléptem. Madárcsicsergés ült meg a fülemben, izzó nap, ami melegíti a földet, nyári meleg szellő süvítését, ami össze-vissza kócolta a hajam. Idegesen kaptam a fejemhez, és a szememből és a számból kivettem/eltüntettem a szálakat. -Mi a franc?
- Mabel. Mindig is nyár volt, és nappal. -visszaviharoztam a házba, egyenest a nappaliba, és ledobtam magam a kanapéra. -Beléd meg mi ütött?
Össze vagyok zavarodva. Lehet, hogy csak álmodtam? Nem értem magam. 
"- 20 vagy Mabel! Nem sokára 21! Nehogy elkezdj összezuhanni!" -utasított engem az "ördögi énem" a vállamon ülve... lógatta a lábát. 
- Kényelmes az ott? -néztem rá, mire ő bólintott.
A másik vállamon egy angyali énem pihent, kis cuki glóriával a feje fölött, fehér szárnyakkal a hátán.
- Nyugodj meg kincsem. Minden rendben van! Csak ki vagy merülve. Dőlj le, és pihenj. -aprócska kezeivel cirógatta meg a nyakam. Abban a pillanatban elaludtam."
Elájultam. A kanapén fekszem tétlenül. Annyit érzek, hogy valaki pofozgat, és rángat. Kinyitottam a szemem. Matthew-t pillantottam meg, és az ő csodás barna íriszeit. Csodás volt, ahogy szólított a nevemen, és ébresztgetett.
- Végre, hogy felkeltél! -meg könnyebbülve sóhajtott. A hátam alá nyúlt, és a tarkómhoz, úgy emelt magához, és szorított erősen. Erőtlen karomat lassan emeltem meg, a hátára tettem, amitől Ő egy apró nevetést küldött felém.
- Mi történt Queen? -kérdezte Andy a lányt.
- Nem tudom. Össze zavarodott. Azt hitte, hogy este van, meg tündérekről beszélt. -válaszolta.
- De tün-tündérek i-igen is... voltak. H-hozzát-tok is m-ment-tem... -szólaltam meg halkan. 
- Mit mondasz? -mondta meglepődött hangon Matty.
- Most, hogy mondja... Matt. Volt nálunk. -nézett Matthew-ra.- Ott is zavartan hablatyoltál össze vissza. -rám nézett.
Matty elengedett szorításából, visszadöntött a kanapéra. A fejem egy puha párnán landolt, amit valószínűleg ő tett alá.

Este vacsorával készültek a srácok. Matt és Queen főzött/sütött, AJ pedig megterített. Nagyon rendesek, és aranyosak. Ők az én barátaim. 
- Mindjárt kész a vacsora. Kérsz addig valamit inni Mabel? -leguggolt mellém Andy. 
Nem ilyennek gondoltam, hogy ennyire aranyos lenne. Eléggé..., hogy is mondjam... nem érdekli semmi a fiút. Nem foglalkozik a külvilággal, nem is nagyon tartja vele a kapcsolatot. Számítógépes haverjaival van el, meg velünk a "családjával". 
- Köszönöm nem kell. -mosolyogtam. Felállt a guggolásból, gondolom zsibbadni kezdett a lába. Jobbnak láttam, hogy bemegyek meglesni mire is számíthatnék, úgyhogy nyújtottam felé a kezem. -Segítenél? -kérleltem.
- Persze. -rám mosolygott, megfogta a kezem és felsegített. 
Kicsit megbotlottam valamiben, vagy a túl sok fekvés miatt, nem tudom, de majdnem össze estem. A srác megfogott, hogy mégse törjem össze magam. Nevetni kezdtem. A könyökömnél átkarolva lépkedtünk be a konyhába. Szerintem félreértették, mert elég furcsa arckifejezéseket vetettek felénk.
- Mi az? -kérdeztem. Leesett, hogy még mindig Andy karjában vagyok. 
- Majdnem elesett, és segítettem megtartani. -magyarázkodott AJ, miközben elvette mellőlem a kezét, és távolabb állt tőlem. 
A többiek csak bólogattak, össze húzott szemmel. Nem akarják elhinni.

3.r Igaz barátok... chh

  Szerintem furcsállta mindenki a dolgot, hogy csak úgy ott hagytam őket. De tennem kell valamit. Nem akarok beleesni a csapdába. Érzem, hogy ezek nem azok, akikre gondolunk. Nem azok, akik. Nem azok, akiknek álcázzák magukat. Teljesen mások.
A tükör előtt állva bámultam magam. Rémült, egyben határozott maszkot viseltem. A hajam minden felé állt, csak arra nem, amerre kellett volna. Rendetlenül nézek ki.
A fürdőszobában lévő pultnak a fiókját csúsztattam ki teljesen, hogy kényelmesen tudjak benne motoszkálni. Egy vékony hajgumit vettem elő, és egy hullám csatot. A hullámcsatot rácsúsztattam a hajgumira, így ha meghúzom, az ellövi a csatot. Ki is próbáltam. Nem tudtam magamon... kell valaki. Kinyitottam a fürdőszoba ajtót.
- Ömm. Queen, tudsz segíteni? -szólítottam meg jelöltem, aki hamar ott is termett az ajtónál. Beinvitáltam, majd a kezébe nyomtam a gyártott "fegyveremet"/eszközömet.
- Ez mi? -mutatott a kezében lévő izére.
- Lőj meg vele. -utasítottam határozottan. Nem akartam, hogy neki fájjon, ha fáj. Inkább én szenvedjek tőle,  ne pedig ő.
Meghúzta a gumit, majd elengedte, a csat meg egyenesen a mellkasomnak ütközött. Nem mondanám, hogy nem fáj, azt sem, hogy fáj. Mint egy erősebb szúnyogcsípés.
- Franc! -szitkozódtam.
- Mi van? Ezt mire kellett? -értetlenkedett.
- Ezek az izék nem azok, akik. Más lények. Nem tudom, hogy mik, de mások, mint, hogy tündérek lennének. Azok sokkal másabbak. Emlékszel még a pincére? -bólogatott, így hát folytattam- Annak az ablakában pillantottam meg valami furcsa teremtményt. Sötét volt, szóval nem igazán vettem ki. De elég gyorsan elsuhant. Nem lehetett se' kutya, se' macska. Se' semmi más állat, csak valami lény.
Queen érdekesen nézett rám, mintha őrült lennék. Nem akar hinni nekem. De amit mondok, az tényleg igaz. Lehajtottam a fejem, amire ő megfogta a két karom. Felnéztem rá, ő meg mosolygásba fogott. Túl széles vigyora már nem átlagos. Éles fogai csillogtak, és csöpögött róla valami, valami vér szerű. Lefagytam a lány láttán. "Mi? Csak álmodod Mabel. Ez csak egy hülye álom!" -nyugtattam magam. Elkaptam a karom a lánykezei közül, majd mint -tényleg egy idegbajos őrült- idióta, csapkodni kezdem az arcom, magamat pofozgattam, hogy kelljek fel. De nem így lett.
Queen-nek nekimenve -vagy kinek- rohantam ki a fürdőszoba ajtón. Berohantam az előszobába, ahol tényleg az én Queen-em volt lefogva, megkötözve.
- Queen! -ordítottam a nevét. A lények felém kapták fekete szemüket, ami izzott és szikrázott. Éhség és szenvedés tükröződött meg benne. Ijesztő látvány. Abban a pillanatban, mikor rám figyeltek azok is lefagytak, vicsorogtak. Rám villogtatták éles fogaikat. Vigyorogtak, és vicsorogtak egyszerre. "Uuhh." -rázott ki a hideg. Megfogtam valami éles tárgyat, és kirohantam az útra, elmenekülve előlük, menedéket keresve magamnak. "Naná, hogy ilyen is csak veled történhet meg!"
Futottam, ahogy csak a lábam és az erőm engedte. Kezdtem fáradni. Matt és AJ háza felé igyekeztem. Kapkodtam a lábam. "Egy, kettő! Egy, kettő! Ne add fel Mabel! Mindjárt a célba érsz, már csak egy sarkon kell befordulnod, fel a lépcsőn, csöngetsz, Ők beengednek, majd együtt kitervelitek mi legyen!"
Ahogy utasítottam magamnak. Negyed óra sietés és futás után kopogtattam az ajtón... dübörögtem az ajtón, és csengettem, mert közben a lények halk kuncogását véltem felfedezni a lépcsőházból. Lépteik egyre hangosabbak voltak, visszhangzott tőle a tér.
- Végre! -kifújtam magam, majd besiettem a lakásba.
- Mi bajod? -tették kérdőre a kezüket mellkasuk előtt.
- Hogy mi bajom? Basszus! Most komolyan ezt kérdezitek, mikor szarban vagyok?! Hozzatok valamit, ami éles, vagy hegyes, különben szét rúgom a seggeteket! -ordítottam le a fejükről a hajukat.
- Ho-ho! -tartottak maguk elé a kezüket, tenyerüket felém mutatva- Csillapodjál már le! -Matt.
Erre ijesztően felhúztam a szemöldököm, ajkaimat erősen összeszorítottam, szemem "kitágítottam". Azonnal rohant be a konyhába, és hozott egy kést.
- Ez megfelel? -nyújtotta át nyelét felém tartva.
- Tökéletes. -kivettem a kezéből az éles tárgyat- Most pedig. Segítenétek? 4 vicsorgó izé vár az ajtónál. Elkapták Queen-t, és most rám pályáznak.
- Mi? Nem mondod komolyan, hogy bemutatsz nekik vacsiként? -AJ- Kösz, de nem akarok vámpír eledel lenni!
- Ezek nem vérszívók! Mások. Az egész fogsoruk éles, és túlságosan is szélesen vicsorognak. -vázoltam fel nekik a képüket.
- Te kerültél bele a bajba, te hoztad ránk a szart, és te is mész ki oda, és páholod el őket, csajszi! -utasította AJ.
- Andy-nek igaza van. -tette keresztbe mellkasán karjait- Oldd meg te. Ez a magad problémája.
- Na de srácok. Most komolyan? Pont rám hagytok ilyen... ilyen...
Összenevettek. "Most az hiszik, hogy zakkant vagyok. Igaz barátok..."
- Kösz. És még mi vagyunk az összetartó csapat. -forgattam a szemeim unottan- Tudjátok, nem csak ti vagytok! Baszki, a barátotok vagyok, nem tűnt még fel? A legjobb "spanok" vagyunk! Vagyis... ezek szerint csak voltunk.
Végszóul kiléptem az ajtón dermedten, a kést még a szobában leejtettem a földre. Bús voltam, hogy ezek nem bírják felfogni, hogy igazat beszélek.
A vicsorgó lények körém gyűltek. Én mintha észre sem vettem volna őket hajtottam el mellettük. Összenéztek. Követtek. Csigatempóban haladtam vissza hazáig.
- Ó, nem kopnátok le rólam végre? -szóltam hátra.
Azok összenéztek, és mintha egy filmben lennének, egy rajzfilmben, úgy húzták el a csíkot.. Még porzott is.

2.r "Hogy mi?"

  Ámultam a bámulattól. Mind a ketten két szép csodás tündérszárnyat villogtattak. Csillogott, fénylett. Eszméletlen, hogy milyen szép. Közelebb léptem hozzájuk, meg szerettem volna érinteni. De mikor a kezem Scarlett szárnyához tettem, eltűnt. Mármint a tündérszárny tűnt el. Elvettem onnan a kezem, és tündér por villogtatta meg azt. Még mindig csak lassú mozdulatokkal vizsgáltam. Mindent.
- Gyönyörűek vagytok. -mondtam.
- Nem csak mi, Robin és Jade is fajtánk béliek. Nem akartuk elmondani....
- Mit? -vágott közbe Queen.
- Villámlás nálunk azt jelenti, hogy valaki sír. Ha valaki sír, akkor ahhoz oda kell menni, és törődni vele. Egy emberrel kell törődni. Legyen az gyermek, vagy felnőtt. Korotok béliek, idősek.
- De mi csak sikoltottunk. -értetlenkedtem a lány előtt. Tenyerem a plafon felé meresztettem, így mondván, azt, "Nem értem".
- A félelem lakozott bennetek lányok. A sírás az abból fakad, hogy valaki megriad. -magyarázta lágy, csilingelő hangon.
- És ha valaki örömében sír? -tette fel az újabb, szerintünk fogós kérdést Queen.
- Az a mi hatásunk. Mi tesszük ezt. Mi csinálunk minden jót, mi, tündérek. Ezért vagyunk.
- A sokkal kisebbek azok mást csinálnak. Festik a pillangókat, a méheket. A virágoknak illatot adnak. -magyarázta nagy mosollyal az arcán Scarlett.
Bírom ezt a csajt. Olyan vidám, és... és megnyugtató.
- Akkor az ő segítségükre ment a két lány. Értem. Azt hiszem mi megleszünk még reggelig. Vagy... -egy kis fény gyulladt meg az agyamban- szóval az is kitalált, hogy lerobbant a kocsitok? Van egyáltalán?
- Igen, és nem. -mosolyogtak egyszerre, mikor észrevették, egyszerre mondták.
A pincét elhagyva mentünk vissza a nappaliba. Most ismét teljes nyugalommal. De akkor is. Visszaemlékeztem arra, ami lent volt a pincében, és amit a pinceablakon keresztül láttam.
- Bu! -próbált megijeszteni Queen, mire csak megráztam a fejem, hogy felébresszem magam elbambulásomból. Színleltem ijedtségem, amit végül elnevettem. Nem sikerült. Persze ő is észrevette.
-Sziasztok! -köszöntött minket Robin, akit Jade követett.
- Hali! -kaptam oda a tekintetem.
- Jade, Robin. Ő rájuk fogunk főképp vigyázni. Már tudják, szinte tudják -hangsúlyozta a "szinte" szót Lili-, hogy mi négyen mik vagyunk.
- Mi? Te elmondtad nekik? -erősen szuggerált Jade, szeme teljes feketébe változva.
-Hallod...?
Félre vonultak, nem hallottunk semmit. Queen ment elöl, hallgatózni. Tudom, nem szép dolog, de na! Tudni akarom, hogy most mi van!
A halk motyogás megütötte fülem, s ezeket a szavakat nyertem ki belőle: elárult, becstelen, az étellel játszol.
Hogy mi? Az étellel játszik?
Mozdulatokat hallottam, cipő lágy hangját, ahogy egyik lábról a másikra koppan egy halkat a padlón. Visszasiettem a szobába, majd Queen-nel társalgásba kezdtem, hogy ne tűnjön fel ezeknek a hazugoknak, mit szűrtünk ki.
"Ezért ölelgetett Scarlett.. Az ő leheletét éreztem. Lili hangját hallottam, hogy; Vigyázz! Már értek mindent... leakarnak csapni ránk. Azt hiszem, hogy rossz helyre jöttek vacsorázni." -futott át az agyamon a gondolat sor. Beértek a szobába a szörnyek, vagy mik.
- Szóval... hol is tartottunk? -erőltetett magára egy kínos mosolyt Lili. -Ja igen. Mint tündérek vagyunk.
Azzal átváltozott mindenki varázslénnyé. Ez bonyolult. Olyan élethű. De nem! Nem hagyom magam elkápráztatni. Ilyen könnyen nem!
Beszaladtam a fürdőszobába. Minden mellett elsuhantam, pár fénykép landolt a parkettán... csattanással észleltem tetteimet. Az ajtót becsaptam magam mögött.

~1.r Pince

* Mabel szemszöge *

  A konyhába mentem, miközben Queen a lányokkal a nappaliban ismerkedett össze, bemutatkoztak egymásnak, és... tudjátok az egyéb ilyen dolgok. Vissza térve hozzám... egy tálat vettem elő, meg chipset, ezt gondoltam nasinak. Vettem elő még 6 poharat, amibe narancs levet öntöttem. Egy nagyobb tálcát tettem le a konyhapultra, arra az üdítőket, meg a chipset. A kezemben lévő dolgokra nagyon koncentráltam, hogy el ne essek. Ismerem magam, és biztos elesem. Sikerrel értem a nappaliba, egyszer sem botlottam meg. Máskor már rég elestem volna, amilyen ügyetlen vagyok.

Letettem mindent a dohányzó asztalra.  Leültem a kisebbik kanapéra Queen mellé, majd kifújtam magam,. A lányra néztem, akivel összenevettem, tudta miről van szó. 

- Milyen udvariatlan vagyok! Mabelnek hívnak. -nyújtottam a kezem egy szőke hajú lánynak a kanapéról felállva. 

- Robin. -rázta meg a kezem.

- Jade. - mondta a következő.

- Lili. 

- Szia, én Scarlett vagyok. - megölelt. Rajta nagyot néztem, gondolom látszódhatott rajtam a meglepődés. Miután elengedett egy erőltetett mosolyt erőszakoltam az arcomra.

- Bocsi... ő ilyen. Szeret ölelgetni másokat. - nevetett Robin.

- Semmi baj. - megigazítottam a ruhám, majd Queenre tévedt a tekintetem, aki két pofára tömte magába a chipset. Úgy nézett ki mint egy hörcsög, aki raktározza az ételt. Mikor meglátta, hogy őt bámulom, hamar meg állt a zabálással és nevetni kezdett, ami úgy nézett ki, hogy az egyik keze a tálon, a másik a száján. A látványán én is nevetni kezdtem, meg a többiek is.

Ismét egy villámlást hallottunk. Minden kivilágosodott, majd vissza sötétedett. Az egyik lány, azt hiszem Jade tűnt el. Aztán egy csapódást hallottunk. Mintha mélyről jönne a zaj. A kezembe ismét gázpalackot vettem, Queen zseblámpával világított, a többiek jöttek utánunk. Egyenesen a pinceajtó felé lépdeltünk. A torkomban dobogott a szívem. Villámlott. Felsikítottam. Újabb csapódás. Megfordultam, és már Robin sem volt sehol. Összezárkóztunk, hogy ne tűnjön már el senki a végén. Kinyitottam a pinceajtót, elkértem a reszkető Queentől a zseblámpát, és úgy mentem le a nyikorgó lépcsőn. Minden egyes lépcsőfoknál dobbant egy nagyot a szívem, annyira féltem. Scarlett jött utánam, majd Lili, és Robin. Én voltam az élen. Már az utolsó pár lépcsőfoknál éreztem azt, mintha valaki a lábamat akarná megfogni, és elrángatni valamerre.
A lépcső végénél összeszorítottam a szemem, nem akartam látni semmit, ha valaki, vagy valami bántana. A sötétség eluralkodott a szobában. Suttogást hallottam, ami a fülemtől nem messze van. Egyesen a fülembe suttogott az a valami;"-Vigyázz!" Megrezzentem, majd leléptem a hideg betonra. Egy süvítést éreztem, mintha a testemen menne keresztül valami. És ismét az a hang;"-Vigyázz!".
Scarlett fogta meg a vállam, gondolom félt. Nem is kételkedtem benne, hisz egy nagyon barátságos lány. Hátra néztem, és biztatóan mosolyogtam rá, amire ő bátrabban kezdte venni a levegőt, és bólintott egyet, hogy minden rendben.
A pinceablakon keresztül láttam, hogyan csapódik le az az ezernyi esőcsepp a fűre, és nedvesíti be azt. Közelebb mentem az ablakhoz, és megpróbáltam jobban kinézni rajta. Egy nagytestű valamit láttam meg, mintha egy kutya lenne. Nem láttam kristály tisztán, de azt tudtam, hogy azután a valami után muszáj utána néznem! Muszáj!

Csilingelést hallottam, és egy hozzá illő csilingelő hangot, ami kuncogott. Oldalra pillantva még a fény is megütötte a szemem. Majd jobban megfordultam. Egy gyönyörű lány nevetését láttam. A szemem csillogott. Gyönyörű volt. A haja csillogott, a ruhájával együtt. Szép színes volt, és fénylett.
- Te...? -megakadt a szavam.
- Igen, mi. - mondta Lili.
Szóval Scarlett volt az, akitől letaglózódtam. Egy éles fény ütötte meg a szemem, és újabb csilingelés a fülem.  És megláttam a másik lányt.
- Ti tündérek vagytok? -tettem fel a kérdést.
- Hát... olyasmi. -összenevettek- Mi végül is a "Tündér Családfa" egyik ágán vagyunk. A mi népünk sokkal nagyobb az átlag tündéreknél. Nekünk az a jó, hogy be tudunk olvadni közétek, emberek közé. -fejezte be Lili.
- Értem. -bólintottam- Queen. Te mennyire lepődtél meg? - nevettem a lányra.
- Mutassak arc kifejezést? Például... olyant mint te? -vágott vissza, de nem tudom miért.
Hirtelen az összes félelmem elszállt. Nem foglalkoztam semmi rosszal, csak a lányok ruháját és haját tapogattam meg.
- De ez még nem minden!
- Miért, tudtok varázsolni kaját? -kérdezte izgatottan Queen, amin nevetni kezdtünk.
- Nem. Sokkal jobb. -majd...