Ámultam a bámulattól. Mind a ketten két szép csodás tündérszárnyat villogtattak. Csillogott, fénylett. Eszméletlen, hogy milyen szép. Közelebb léptem hozzájuk, meg szerettem volna érinteni. De mikor a kezem Scarlett szárnyához tettem, eltűnt. Mármint a tündérszárny tűnt el. Elvettem onnan a kezem, és tündér por villogtatta meg azt. Még mindig csak lassú mozdulatokkal vizsgáltam. Mindent.
- Gyönyörűek vagytok. -mondtam.
- Nem csak mi, Robin és Jade is fajtánk béliek. Nem akartuk elmondani....
- Mit? -vágott közbe Queen.
- Villámlás nálunk azt jelenti, hogy valaki sír. Ha valaki sír, akkor ahhoz oda kell menni, és törődni vele. Egy emberrel kell törődni. Legyen az gyermek, vagy felnőtt. Korotok béliek, idősek.
- De mi csak sikoltottunk. -értetlenkedtem a lány előtt. Tenyerem a plafon felé meresztettem, így mondván, azt, "Nem értem".
- A félelem lakozott bennetek lányok. A sírás az abból fakad, hogy valaki megriad. -magyarázta lágy, csilingelő hangon.
- És ha valaki örömében sír? -tette fel az újabb, szerintünk fogós kérdést Queen.
- Az a mi hatásunk. Mi tesszük ezt. Mi csinálunk minden jót, mi, tündérek. Ezért vagyunk.
- A sokkal kisebbek azok mást csinálnak. Festik a pillangókat, a méheket. A virágoknak illatot adnak. -magyarázta nagy mosollyal az arcán Scarlett.
Bírom ezt a csajt. Olyan vidám, és... és megnyugtató.
- Akkor az ő segítségükre ment a két lány. Értem. Azt hiszem mi megleszünk még reggelig. Vagy... -egy kis fény gyulladt meg az agyamban- szóval az is kitalált, hogy lerobbant a kocsitok? Van egyáltalán?
- Igen, és nem. -mosolyogtak egyszerre, mikor észrevették, egyszerre mondták.
A pincét elhagyva mentünk vissza a nappaliba. Most ismét teljes nyugalommal. De akkor is. Visszaemlékeztem arra, ami lent volt a pincében, és amit a pinceablakon keresztül láttam.
- Bu! -próbált megijeszteni Queen, mire csak megráztam a fejem, hogy felébresszem magam elbambulásomból. Színleltem ijedtségem, amit végül elnevettem. Nem sikerült. Persze ő is észrevette.
-Sziasztok! -köszöntött minket Robin, akit Jade követett.
- Hali! -kaptam oda a tekintetem.
- Jade, Robin. Ő rájuk fogunk főképp vigyázni. Már tudják, szinte tudják -hangsúlyozta a "szinte" szót Lili-, hogy mi négyen mik vagyunk.
- Mi? Te elmondtad nekik? -erősen szuggerált Jade, szeme teljes feketébe változva.
-Hallod...?
Félre vonultak, nem hallottunk semmit. Queen ment elöl, hallgatózni. Tudom, nem szép dolog, de na! Tudni akarom, hogy most mi van!
A halk motyogás megütötte fülem, s ezeket a szavakat nyertem ki belőle: elárult, becstelen, az étellel játszol.
Hogy mi? Az étellel játszik?
Mozdulatokat hallottam, cipő lágy hangját, ahogy egyik lábról a másikra koppan egy halkat a padlón. Visszasiettem a szobába, majd Queen-nel társalgásba kezdtem, hogy ne tűnjön fel ezeknek a hazugoknak, mit szűrtünk ki.
"Ezért ölelgetett Scarlett.. Az ő leheletét éreztem. Lili hangját hallottam, hogy; Vigyázz! Már értek mindent... leakarnak csapni ránk. Azt hiszem, hogy rossz helyre jöttek vacsorázni." -futott át az agyamon a gondolat sor. Beértek a szobába a szörnyek, vagy mik.
- Szóval... hol is tartottunk? -erőltetett magára egy kínos mosolyt Lili. -Ja igen. Mint tündérek vagyunk.
Azzal átváltozott mindenki varázslénnyé. Ez bonyolult. Olyan élethű. De nem! Nem hagyom magam elkápráztatni. Ilyen könnyen nem!
Beszaladtam a fürdőszobába. Minden mellett elsuhantam, pár fénykép landolt a parkettán... csattanással észleltem tetteimet. Az ajtót becsaptam magam mögött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése